2016. december 16., péntek

Bring out the worst in me | Larry | 1. Rész

Hahi :D
Meg is hoztam az első részt, örülök hogy ennyi embernek tetszett a prológus :D és csak úgy szólok előre, hogy ez nem lesz gyors. Szépen elhúzom az egészet, nem fognak a második részben békeszexelni. A harmadikban sem xd. 
Ez egy jóóó hosszú rész lett, három és fél oldal, ami nálam azér a rekordok közé tartozik xd. A részek gyakoriságáról egyenlőre nincsen pontosabb tervem. Úgy vagyok vele, hogy felteszem amint elkészülök vele, legkésőbb szombaton, és hetente minimum egyet. Már el van készítve a pontos terv hogy melyik részbe mit fogok írni, már csak ki kell dolgozni. 
Ne felejtsétek el megnézni az előző bejegyzést, az írópárbalyt köztem és Daniel Wright között (aki költött egy verset a karácsonyi one shot-hoz... mert igen olyan is lesz :P és olyan cuki lesz hogy belehaloooooooook), és szavazzatok a kedvenc történetetekre!
Kellemes olvasást kívánok, minden kommentet szeretettel várok! (heheh ez rímel xd)
Awilda x

And it’s hard to say where it went so wrong

Louis teljesen ki volt terülve a hatalmas ágyon, ezzel alig hagyva helyet a fáradt Zaynnek. A fekete alig aludt valamit egész este, a kisebbik egyfolytában forgolódott és rugdosott, Zayn egyszer arra ébredt, hogy egy apró láb taszítja le a matracról. Morgolódva mászott vissza és próbált ismét elaludni, természetesen sikertelenül. Reggel hatkor már kávét szürcsölgetve készítette magának a rántottát reggelinek, teljesen feladva az alvás reményét.
Harry morogva mászott ki az ágyából, nem bírta felfogni melyik lakótársa az az elvetemült idióta aki hajnali hatkor csörömpöl a konyhában. A lépcsőkön lefele haladva lustán nyúlt hátra hogy megvakarja fenekét, majd melegítőnadrágját kissé feljebb húzta a csípőjen, nehogy leessen. Egyszer már látták a meztelen alfelét, és nem szeretné hogy ez még egyszer megtörténjen. Hunyorgott a fénytől amikor belépett a konyhába, megvetően nézett Zaynre.
- Neked meg mi a fasz bajod van hogy... áh, hagyjuk. Mit csináltál már megint hogy ki akarsz engesztelni egy reggelivel? - morogta Harry szinte dülöngélve a fáradságtól. Nem szokott hozzá, hogy dél előtt felébredjen.
- Semmit - vágott vissza kissé flegmán Zaynt - Tegnap felszedtem egy jó srácot a klubban, erre bealudt hazafele úton. És ez még semmi - a fekete lomha, fáradt mozdulattal zárta el a gázt - Ha aludtam 10 percet akkor sokat mondok. Mindig rugdosott, forgolódott, csapkodott, egyszer még az ágyról is lerúgott! Alig 1,60 a csávó de minden gond nélkül letaszított!
Harry halkan felkuncogott, nagyonis ismerős volt neki a helyzet. Az exe is pontosan ilyen volt, de egy idő után hozzászokott. Elég volt neki egy bögre forró kakaó lefekvés előtt, és egész este mozdulatlan maradt.
- Ott a kanapé te barom - csóválta a fejét Harry halványan mosolyogva, ám a mondata végét elnyomta egy hatalmas ásítás. Ismerte magát, tudta, hogy mostmár nem lesz képes visszaaludni. - Ha felébresztettél akkor már csinálj nekem is egy kávét - mondta Zaynnek, majd bement a nappaliba hogy keressen valami értelmes műsort, ami nem teleshop vagy energiaközvetítés a TV képernyőjén keresztül. Sose értette azokat az elvetemülteket akik hisznek ebben. Tedd a tenyered a képernyőre, küldöm az energiát... Aha, persze. Halk, settenkedő lépteket hallott a lépcső felől, talán Zayn alvótársa próbált meg észrevtélneül elmenekülni, elkerülve ezzel a kínos találkozást. Bizonyára ő sem úgy tervezte, hogy bealszik út közben, de hát az alkohol az alkohol. Ha iszol, sose tudod hogy mire számíts és minden terved felfordul.
Louis szinte semmire sem emlékezett az éjszakából. Tudta, hogy táncolt egy naaagyon dögös férfivel, de az arcát már nem tudta felidézni. Csak feltételezni tudta, hogy az ő házában vannak most, és az egyetlen dolog ami meg tudta nyugtatni, az az volt hogy a feneke egyáltalán nem fájt. Este nem történt semmi kettejük között. Ez csak jót jelent. Bezzeg a feje az majdnem felrobbant. Sose fogja ismét megengedni Niallnek, hogy elrángassa még egy buliba. Az már lényegtelen, hogy legutóbb is ugyanezt mondta...
- Zayn a konyhában van, a tegnap esti partnered ha nem emlékeznél - mondta a kis idegennek Harry, rá sem nézve, inkább álmosan bámulta tovább a TV képernyőjét.
Louis megtorpant. Nem arra figyelt, hogy a kanapén ülő férfi mit mondott, hanem a hangjára. Le se szarta hogy hol van a tegnapi "partnere", ahogy ő nevezte, legszívesebben nem is találkozott volna vele, biztosan elsüllyedne szégyenében. Azonban az a hang... Ismerős volt  mély és rekedt. Csupán sötét, göndör fürtöket látott kikandikálni a kanapé háttámlája mögül, de ennyi bőven elég volt ahhoz, hogy felismerje a férfit. Louis összeszorította az ajkait, nem tudta, hogy mit tegyen. Menjen el, ahogy tervezte? Szólítsa meg? Vajon melyik lenne kínosabb?
- Louis, te vagy az? - kiáltott ki Zayn a konyhából, Harry pedig felkapta a fejét. Felegyenesedett a kanapén és hátrafordulva a lépcső utolsó fokán álló fiúra nézett. Az első gondolata az volt, hogy másfél év alatt semmit sem változott. Nem nőtt egy centit sem, a haja ugyanolyan borzosan állt a feje tetején, mint régen, és a szokása is megmaradt, hogy ropogtatta az ujjait, amikor ideges volt. Louis ökölbe szorította a kezeit, amikor látta a göndör tekintetét oda tévedni, halvány pír borította el az arcát. Zaynt zavarta a csend, betekintett az ajtón, ahol nem látott mást, csak két egymást szüntelenül bámuló férfit.
- Szia Harry - motyogta Louis halkan, jobban összehúzta magán a szvetterét, mintha ezzel nagyobb biztonságban érezhetné magát. Bár nem értette, hogy miért van szüksége biztonságérzetre. Nem félt Harrytől, nem volt rá semmi oka, sose bántotta őt. Csupán az exe. Aki másfél évvel ezelőtt minden magyarázat nélkül dobta őt, majd eltűnt, mintha elnyelte volna a föld, és soha többé nem kereste. Louis sose jött rá arra, hogy mit rontotthatott el, mit csinálhatott annyira rosszul, hogy Harry erre a döntésre jusson.
Zayn érdeklődve dőlt az ajtófélfának, kezében a tányér friss rántottával, amit lassan enni kezdett, mint a popcornt. Valamiért sejtette, hogy itt nagyon jó kis mozizós dráma lesz.
Harry nem szólt egy szót sem, csupán meredten bámulta Louist, aki láthatóan egyre kellemetlenebbül érezte magát.
- Um... szerintem én.. öm.. megyek is. Szia Harry, Zayn - motyogta zavartan, elrántotta a tekintetét Harryről és mindenfelé nézett, csak rá nem. Lelépett az utolsó lépcsőfokról is, és elindult arra, amerre a kijáratot sejtette. Csupán el akart innen tűnni. Harry még csak meg se szólalt, nem is köszönt neki. Nem akarja itt látni, ez teljesen nyilvánvaló volt. Gyorsan felvette magára a cipőjét, amit az előszoba szekrény előtt talált a földön, majd nyúlt az ajtókilincs felé.
- Louis, várj! - kiáltott fel hirtelen Harry és a fiú után szaladt. Beszélni akart vele, bár most egyetlen egy téma sem jutott eszébe, nem akarta csak úgy elengedni. Hiányzott neki, nagyonis, és most hogy annyi idő után ismét találkoztak, úgy érezte, nem engedheti el csak úgy.
- Dolgozok ma - próbált kimászni a beszélgetés alól Louis, kinyitotta az ajtót. Nem akart most Harryvel egy szobában lenni, éppenhogy csak sikerült végre túltennie magát rajta, nem hagyhatja, hogy a nehezen bevarrt sebei ismét fel legyenek szakítva, ahogy már annyiszor azelőtt, amikor látta Harryt az utcán, vagy a kedvenc kis kávézójában.
- Szombat van - állta el a kijáratot Harry - És hacsak nem változtattál munkahelyet, szombatonként nem dolgozol.
- Akkor munkát váltottam. Engedj ki Harry - Louis a göndör mögé nézett, hátha elcsíp egy taxit és gyorsabban eltűnhet innen, mintha gyalog kellene loholnia. Pechjére azonban az utca ilyen korán még teljesen kihalt volt, bizonyára a város egyik kevésbé forgalmas kerületében voltak.
- Miért nem akarsz beszélni velem? - kérdezte Harry értetlenül. Régebben Louis minden egyes pillanatot kihasznált, amit együtt tölthettek, egy ideig még a szakításuk után is kereste őt. Most pedig, mikor itt lenne a lehetőség egy jó kis társalgásra, menekül.
- Nem is tudom. Te miért nem akartál velem az elmúlt másfél évben? - vágott vissza Louis kissé ingerültebben, mint tervezte, de a várt hatást még így is elérte. Harry láthatóan meglepődött ezen a válaszon, és nem talált helyes választ. Vagyis azt talált, de nem mondhatta el. Louisnak nem. - Na látod. Ezért. Most pedig engedj ki.
Harry mozdulatlanul állt, de nem feszült meg annyira, ezzel esélyt adva az alacsonyabbiknak arra, hogy egy gyengéd lökéssel helyet csináljon magának és kiférjen az ajtón.
- Szóval ennyi? - nézett utána Harry értetlenül - Másfél év után végre esélyed van velem beszélgetni egy kicsit, erre elmész azzal a kifogással, hogy én nem kerestelek másfél évig?
- Nincs benned semmi logika Harry! - fordult vissza idegesen - Ha annyira beszélgetni akartál, miért nem jöttél oda hozzám a kávézóban, amikor annyiszor összefutottunk? Vagy miért nem hivtál fel, miért nem írtál rám? Mi a francnak akarsz pont most... beszélgetni? - ejtette ki az utolsó szót enyhe undorral a hangjában Louis - Végre túltettem magam rajtad. Nem fogom hagyni, hogy megint valamiféle hiú ábrándokba ringass, aztán ott hagyj a picsába - halkult el a végére Louis és elment onnan. Nem értette, hogy Harry mit akart ezzel elérni, de nem nézett vissza. Gyorsan szedte a lábait, sapkáját a fejébe húzta, és nem érdekelte, hogy eltévedhet, csak ment amerre látott. Majd csak meglát egy utcát, amit ismer, és onnan végre hazatalál.
Gondolataiban visszahallgatva a beszélgetésüket, rájött, hogy feleslegesen kissé túlreagálta az egész helyzetet. Nem kellett volna ennyire kiakadnia. Részben igaza volt azzal, hogy Harry nem kereste eddig akkor most se keresse, de... Talán nem kellett volna ennyire durvának lennie. De hát mit csinálhat az ember másnaposan, lüktető fejjel? Tegnap este majdnem lefeküdt az exe lakótársával. Esze ágában sem volt tovább a házban maradni.
- Hé! Várj már meg! - hallott meg egy lihegő kiáltást, de nem attól akire számított. Azt várta, talán egy kicsit akarta is, hogy Harry majd utána fut, és harcol egy kicsit érte, de ez a hang nem a göndöré volt, és nem is Zayné. Louis lassított egy kicsit, majd érdeklődve fordult hátra, hogy szembetalálkozzon egy utána kocogó férfivel.
- Bocsi, csak... - az idegen lihegett egy sort - Láttam, hogy veszekedtél azzal a sráccal, és meg akartam - liheg - kérdezni, hogy jól vagy e.
Louis már majdnem elzavarta őt a francba, ám aztán rájött, hogy lényegében a férfi nem akar semmi rosszat. Csak érdeklődik. Nem érdemli meg a szemét hozzáállást, és Louisnak egy napra elég volt ennyi agresszió.
- Persze, csak... az exem sokat képzel magáról - mosolyodott el halványan a kisebbik - Ne várjon tőlem kellemes csevejt miközben másfél évig szart a fejemre.
Az idegen halkan felkuncogott, zsebre tette kezeit hogy megmeneküljenek a hideg levegő elől.
- Szerintem totálisan igazad van. Néhány ember többet képzel magáról, mint ami valójában benne van... Egyébként a nevem Liam, örülök hogy megismertelek!

3 megjegyzés:

  1. Szia! Még régebben olvasgattam a blogodat, és örültem, amikor megláttam, hogy új történetbe kezdtél. Szóval gyorsan elolvastam a prológust, és az első részt. Eddig nagyon tetszik, és remélem, hamar hozod a folytatást :) Jó hétvégét neked!

    VálaszTörlés
  2. Waaa! De jó, hogy ilyen hamar hoztad! Nagyon jó!😍😍👌👌 Imádtam!! Az, hogy Harry az exe, az kurva jó!😂😂👌
    Siess!😘
    Puszi xx

    VálaszTörlés
  3. Huhhaaaa, mi lesz még itt! XD
    Bár kicsit sajnálom, hogy legtöbbször Harry a "rosszfiu" és Louis a megbántott, elhagyott fél, ettől függetlenül nagyon várom a folytatást! :)))

    VálaszTörlés